Küldetés
Volt szerencsénk bejárni országunk és a világ néhány szegletét. Egy pár vagyunk. Utazásaink történtek kettesben, gyerekeinkkel és nagyobb baráti társasággal is. Azok az utazások, melyeket kettesben, egymásra utalva és figyelve töltöttünk, minden esetben mélyítették és építették a kapcsolatunkat, az életünket, a karrierünket. Fejünkbe vettük, hogy létrehozunk egy olyan helyet, ahol másoknak is lehetőségük nyílhat hasonló élmények szerzésére, és így életük előre lendítésére.
Szerettük volna ezt a helyet a szülőhelyünkön, Magyarországon, Tolna megyében, Szekszárdon létrehozni. Hiszünk benne, hogy mindannak, ami a városban és a borvidéken, a „hegyen” történik és fejlődik, valamint mindannak a természeti szépségnek és energiaáramlásnak, ami jelen van, az a rendeltetése, hogy mindenki, aki itt tölt párt napot, pozitív élményekkel és energiával gazdagodjon. Tervünk az, hogy a kialakuló palettán egy különlegességet hozzunk létre, mely hangulatban, méretben és minőségben egyaránt egyedülálló – reményeink szerint sokak örömére.
Kinek ajánljuk?
Azoknak, ...
- Akik nyugalomra, békességre, inspirációra, luxusra vágynak.
- Akik párként szeretnének egymásra figyelni, kicsit bezárkózni, meghittséget, romantikát teremteni.
- Akiknek jól esne elvonulni a mindennapokból, és a luxus élvezete mellett átbeszélni az élet dolgait egy-két pohár bor mellett.
- Akik friss házasokként, nászutasokként szeretnék életük első közös napjait igazi meghittségben és luxusban tölteni.
- Akik inspirációt keresnek, melyet a kilátás, a borvidéki környezet és az ideiglenes otthon hangulata megadhat.
- Akik túrázni, kirándulni szeretnének, meglátogatni a környező borászatokat és este egy igazi luxus lakosztályban békésen szeretnének megpihenni.
Mit kell tudni apartmanjainkról?
Apartmanonként privát wellnessrészleg − hatalmas zuhanykabin kilátással a természetre, fény- és aromaterápia, infraszauna, a teraszon pedig jakuzzi biztosított. A romantikus hangulatról kandalló gondoskodik.
Személyzet, helyi kiszolgálás, valamint napi takarítás nincs. Amennyiben nem igényli, Ön nem találkozik senkivel az itt tartózkodása alatt. A bejutás és a szállás elhagyása egyaránt teljesen digitális úton, személyes találkozástól mentes módon történik. Így Ön a teljes diszkréció megnyugtató gondolatával kapcsolódhat ki.
A szórakozáshoz szélessávú internetkapcsolatot, okostelevíziót és játéksarkot biztosítunk.
Négy személyre felszerelt konyhasarok − ha Ön vendéget fogadna.
Saját piactér a házon belül, ahonnét a friss reggeli, valamint a könnyedebb ebéd és vacsora is megoldható. A reggelihez térítésmentesen biztosítunk egészséges, lehetőségeinkhez mérten helyi őstermelőktől és háztáji termelésből vásárolt, friss, vagy esetenként fagyasztott termékeket. A többi étkezés esetében gyors elkészítésű ételek (pl. pizza) felár ellenében elérhetők. Emellett természetesen lehetőség van házhoz rendelésre is ételpartnereinktől.
Vendégeinket feltöltött borhűtök várják, melyekben a környék legjobb borai sorakoznak. A borok térítés ellenében fogyaszthatók.
Igény esetén elektromos bicikli és terepjáró bérelhető.
Több alternatívánk is van a legjobb időtöltéshez!
Bezárkózós
Célunk, hogy együtt legyünk, egymásra figyeljünk, pihenjünk, élvezzük egymás társaságát és a luxust, ami körülvesz bennünket. A házat nem nagyon hagyjuk el, a reggelit egymásnak vagy közösen készítjük, akár a teraszon, a panorámát szemlélve. Felvágottak, rántotta, lekvár − nekünk ez elég. Az ebédet kihagyjuk, csak nassolunk és gyümölcsözünk, a vacsorát pedig házhoz hozatjuk.
Olvasunk, fürdünk, beszélgetünk, összebújunk és alszunk, amikor csak jól esik. Fény- és aromaterápiával kényeztetjük egymást, és figyeljük a reakciókat. A teraszon élvezzük a napfelkeltét, a naplementét, a viharokat, a madarak vonulását, a csillaghullást, a műholdak és a repülők útját. Éjjel meghallgatjuk a vadak hangját, vagy megnézünk valamit a neten.
Kipróbáljuk a hely által ajánlott játékokat, megkóstoljuk és kiválasztjuk a vidék legjobb borait.
Kirándulós
Célunk, hogy együtt legyünk és aktívak legyünk. A szálláson több ajánlott útitervet találunk rövidebb és hosszabb túrákkal kilátókhoz, tavakhoz, ültetvényekhez, lovas tanyákhoz és éttermekhez.
Elnyújtjuk a reggelt szemlélődéssel, reggelivel, készülődéssel. 10 órakor vesszük a bakancsot, és gyalog vagy biciklivel nekivágunk a vidéknek, a városnak, vagy akár a környező falvaknak. Kinézünk a szállás ajánlatából egy helyet, ott megebédelünk, megpihenünk, iszunk esetleg egy-két pohár bort, majd hazatúrázunk. Jól esik a megpihenés a jakuzziban.
Este közösen játszunk, olvasunk, zenét hallgatunk és nagyon jót alszunk, hogy pihentek legyünk a következő napra.
Mintavételezős
Célunk, hogy felfedezzük a borvidék legjobb és legkellemesebb borászatait, melyek közül több a közelben, 500-2000 méteres távolságban található. Néhány miatt lehet, hogy akár 10 kilométert is kell gyalogolni, de mind megéri a fáradságot. Ott helyben borkóstolón veszünk részt, megebédelünk vagy megvacsorázunk.
Egyre több helyen szerveződnek kulturális és szórakoztató programok, ezekről a szálláson találunk részletes tájékoztatót. Meg- megszólítunk néhány helyi szőlőművelőt, pincetulajdonost vagy lovast, szóba elegyedünk, és talán egy-két helyre be is invitálnak minket egy zsíros kenyér, egy kis szalámi vagy egy kupica pálinka erejéig.
Született már így néhány felejthetetlen élmény.
Visszajárós
Az előbbi felsorolás vélhetően mindenki által továbbfejleszthető, variálható vagy akár teljesen más szempontok szerint tájolható. Szerencsére nem vagyunk egyformák!
Mi a saját tapasztalatunk alapján kezdtük el összefoglalni, hogy mivel is szeretjük közösen tölteni az időt egy-egy különleges helyen. Hosszabb foglalás esetén lehetőségünk van variálni a fentieket, de van olyan szeglete is a világnak, ahova mi évente visszajárunk, mert mindig tudunk új dolgokat felfedezni a térségben, egymásban és magunkban is.
Tiszta szívvel reméljük, hogy végső soron mi is egy ilyen hellyé tudunk válni.